2016. január 18., hétfő

A szeretet átalakító sugárzása

Ez a szeretetesdi mindig olyan nyálasan hangzik, rózsaszín szívecskék röpködnek, negédes mosoly elrévedt arcok és uncsi panelezo zene lengi körül. Mi tagadás, sikerült jól lejáratni az utóbbi időszakban az isteni alapenergia lényegét, hogy már zsigerből hátat fordítsunk, ha csak meghalljuk, hogy szív, szerelem, szeretet. Közben az is igaz, hogy sokan éljük meg az érzelgősséget és azt hisszük, hogy a szívünk mélyéről támad az föl, pedig alsóbb csakrák energiái mocorognak mögötte. Nem akarom az alsóbb (1-3) csakrák energiáit lenézni vagy negatív fényben feltüntetni, ugyan olyan fontos energiákat hoznak be a lényünk rendszerében mint a szív vagy a felsőbb csakrák és azok kiteljesedése sem lehetséges az alsóbb csakrák által közvetített energiák nélkül. A kérdés, hogy melyik központ harmonizálja és rendezi a többi központ erejét, hangját egy szimfóniává.

A "nyálas szeretetesdi" felszínes és álarcos megjelenési szokásaitól hányingerig elborítva nehéz is ahhoz a lényegi energiához áthatolni és magunkban feléleszteni, ami a valódi szeretetet jelenti, azt ez erőt szert, ami etet engem és és azokat is, akik felé irányítom. Táplál és de egyúttal le is leplez. Mennyi magunknak bemesélt hazugság tud a fényében a maga valójában megmutatkozni és akár a mögötte lévő igény vagy fájdalom is felszínre törhet.  Amit a szív szikrájából engedünk feltörni szeretet energiát az beleállít minket az őszinteségbe először magunkhoz és innen már az a másik felé is kibuggyan, mert nem bír megosztatlan maradni.

Gyakran engedünk a lehúzó energiáknak, amik minket sötétítenek, de az auránkban lévő számtalan lenyomat kér enni és az ezen frekvencia szinteket megjelenítő érzelmeket életnek meg velünk. Olyan mesterien tudnak az életünkben helyzeteket generálni, hogy ezek az érzelmek düböröghessenek bennünk! Viszont tiszta tudattal rátekintve felismerhetjük a belső manipuláció folyamatait. Fontos tudatosítanunk, hogy ez Én vagyok, tehát itt kiraktam, eltávolítottam magamtól, mint lenyomat, ami rángat engem, de ez az én lényem szerves része. Veszélyes, ha bűnbakként kihelyezem magamon kívülre, ezzel  a mozzanattal megakadályozom, hogy valóban átlényegíthessem őket, amikor eljön a pillanat, az arra érettség állapota.

Ezek a lehúzó energiák, harag, düh, féltékenység, szégyen, szomorúság, stb, a fájdalomból születnek, azok pedig szervesen összefüggnek a félelmeinkkel. Minden alakalom, amikor újra élünk egy ilyen érzést az mélyebbre égeti azt az aurikus lenyomatot, ami felszínre hozta. Természetes ugyanez érvényes az örömmel, boldogsággal összefüggő érzéseknél is. Ezzel életben tartjuk és erősítjük ezeket a kis házi démonjainkat, tápláljuk őket.

Na itt jön be a szeretet ereje. Ezek a fájdalmak és félelmek üzeneteket akarnak nekünk átadni, de nem tudjuk olvasni őket. Valójában valami mély támogató erő lakozik bennük, de begörcsölődtek egy trauma során. Az saját életünk színpadára felhívjuk embertársainkat egy egy szerep eljátszására, ami által egy traumát valamilyen formában újra élesztünk. Lényegében felkérjük őket, hogy ebben segítsenek nekünk. Utáljuk őket, bosszút akarunk állni, dühösek vagyunk rájuk, haragszunk féltékenyek vagyunk, de értsük meg, hogy erre mi kértük őket, hogy ezt kiváltsák belőlünk. Ők csak játszák a szerepüket, amit rendezőként mi osztottunk ki rájuk. Mind az azért van, hogy esélyt kapjunk a traumába burkolt energia felszabadítására.

Amikor ez megjelenik, akkor van itt a lehetőség, hogy a lelkünk tudatosságát a végtelenségig kiélesítsük, és életünket a szív teremtés terébe helyezzük. Baromi nehéz erre a frekvenciára felkapaszkodni, mint egy hegyre, ami a napfénybe emel minket alant pedig látjuk a ködös gomolygó völgyet. Odalent a völgyben , minden nyúlós, nedves, nyomott, csöpögős, nem látható, torz. De ahogy kilépünk a csúcsra, gyönyörű látvány tárul elénk a szép fehér felhőkkel. Innen már lehet őket látni, megérteni, elfogadni és szeretni. És szeretni. Mert enélkül a lépés nélkül nem fog beindulni a transzformáció. Abban a pillanatban, ahogy a völgyben kúszó, csúnya, ragyás, szőrös, vonagló hernyókra ezt a szeretet energiát, sugarat ráirányítjuk, azok felszakadnak, felfeslenek varrás mentén és színes lepkék jelennek meg, de nem ilyen kis hebehurgyák, hanem hatalmasak, gyönyörű mintázatokkal és lassú szárnycsapásokkal, melyek olyan hullámokat keltenek, amik a szférák zenéjét idézik meg. És tényleg, valami más keletkezik bennünk, valami olyan mély átlényegülés ahol végre a csend hangja csendül fel bennünk és körülöttünk.

Hogy lehet a szeretet energiáját feléleszteni magunkban és a sugarát ráirányítani a fájdalmainkra és a félelmeinkre. Gyakorlással, bátorsággal és az elkötelezett odaadással. A bennünk élő Belső Forrás hangjára figyeléssel, ami nem dumál folyton a fülünkbe, mint a kis démonjaink, csak vár, hogy végre kérdezzük tiszta szívtudattal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése